2010. 07. 16-17

Teide túra

Szerda délután megváltozott a terv. Kiderítettem, hogy van a hegyen egy menedékház, ahol egy éjszakára, foglalás ellenében 20 euróért meg lehet szállni. Gyorsan fel is hívtam őket, és lefoglaltam egy ágyat. Az indulás tervezett időpontja nem változott, hiszen 16-án délután 3 órára volt engedélyem felmenni a csúcsra. Engedélyt e-mailen is lehet igényelni az alábbi címen: teide.maot@gobiernodecanarias.org

A busz Playa de las Americas-ról kisebb késéssel el is indult, és kérésemre a sofőr megállt ott, ahonnan a gyalogtúra útvonala indul. Hivatalos buszmegálló nincs ott. Le lehet szállni Teleferico-nál, de onnan kb. egy órát kell sétálni a szűk szerpentin szélén, ami szerintem nagyon veszélyes, hiszen ezeket a tűkanyarokat képtelenség belátni. De a kedves sofőrnek köszönhetően nem kellett megküzdenem ezzel a problémával.

Szigeten közlekedő buszjáratok menetrendje itt látható: www.titsa.com/

11:20-kor kezdtem el a 7-es jelzésű túraútvonalat, amire azt írták, hogy 5 óra 30 perc alatt lehet felérni a Teleferico tetejéhez. Hát nekem annyi időm nem volt, így bele kellett húzni. 2356 m-ről indultam a cél pedig 3555 m volt 3 óra 40 perc alatt. Az út eleje, a későbbieket figyelembe véve, lankás volt. Hihetetlen lenyűgöző a látvány, amikor először megpillantottam, hogy a felhőket szemlélem felülről! Ezt nem lehet leírni, ezt látni kell! Természetesen egy idő után nehezedett a terep. Meredek lett, aprókavicsos, helyenként jó nagy kőtömbökkel az úton.

Véleményem szerint a 7-es útvonal kényelmes tempóban, pihenőkkel 5 óra alatt megmászható. Nekem sok problémát okozott, hogy 3000 m körül már érezhetően kevesebb oxigén áll rendelkezésre. Főleg, ha az ember sietne, fokozódik a légzés, csak nem nagyon van mit beszívni. Nagyon szenvedtem e miatt, de mint utóbb megtudtam nem vagyok egyedül ezzel. Mégis azt mondom, hogy kényelmes tempóban nem rohanva, még az érzékenyebbek is fel tudnak mászni. Nekem sietnem kellett, hogy háromra felérjek és ez nagyon megviselt. Pont háromkor estem át az ellenőrzőpontom, így nem volt időm pihenni, mielőtt megtettem még azt a 163 m szintkülönbséget. Itt már tényleg nagyon szenvedtem. Körülbelül vonszoltam magam, mert annyira nem kaptam levegőt.

Nagyon érdekes volt a csúcs, mert itt már érezhető volt a szúrós kénszag, helyenként pedig forró levegő gőzölgött ki a sziklák közül. A látvány nem sokkal volt másabb, mint pár száz méterrel lejjebb, de azért mégis fantasztikus élmény elmondani, hogy voltam 3718 méteren. 

Iszkoltam is le gyorsan egy kis levegőért, és egy órát ültem egy padon, hogy nagyjából magamhoz térjek és levonszoljam magam a menedékházig.

Nagyon hangulatos, ahogy a sok fáradt turista beesik a menedékházba. Fontos információkhoz juthatunk általuk, és jókat beszélgethetünk egy forró csoki mellett. Sok alvásra ne számítsunk, hiszen szinte egész éjjel várható újabb vendégek érkezése, és az izgalmas megmenekülésekről szóló történetektől harsog a ház. Másnap reggel szembesültem a problémával, hogy lámpa hiányában nem tudok felmenni a csúcsra megint, míg fel nem kel a nap. (konkrétan fent voltak a csillagok, annyira sötét volt.) Csatlakoztam egy kedves spanyol-német házaspárhoz, és szürkületkor neki is vágtunk a hegynek. 7-kor kezdett el felkelni a nap, és ugyan nem a csúcsról láttuk, így is lélegzetelállító volt.

Refugio Altavista

www.telefericoteide.com/altavista.html

Foglalás ellenében egy éjszakát lehet itt tölteni. Délután 5-kor nyit ki. Az ágyat körülbelül 7 óra fele lehet átvenni, bár nem jöttem rá egy spanyol hegymászótársammal, hogy milyen időzónában számol a „recepciós”. Mindenki egy szobába kerül, kicsik és nagyon, férfiak és nők, mosdó, konyha használatára van lehetőség, de nincs ivóvíz. Hajnali 5-kor ébresztő van, mert fél 7-ig el kell hagyni a menedékházat. (Természetesen betegség, rosszullét, sérülés esetén tovább lehet maradni.)

Itt jön a meglepetés. Mint kiderült reggel 9 előtt, és délután 5 után engedély nélkül is fel lehet menni a csúcsra. Számomra örök rejtély marad, hogy Santa Cruzban a nemzeti park irodájában ezt miért nem közölte velem a kedves hölgy, és miért nem tett említést a Refugio-ról sem. Tanulva az én hibámból, leírom mit ajánlok azoknak, akik busszal szeretnék megmászni a hegyet. Első nap a Guaguas buszával fel kell menni a túraútvonal kiindulópontjához, majd onnan kényelmes tempóban fel lehet mászni a Refugio Altavistáig. Másnap fél 6-kor el kell indulni, mert körülbelül másfél óra felmenni a csúcsig a menedékháztól. A csúcson pedig meg lehet nézni a napfelkeltét, ami felejthetetlen élményt nyújt. De ehhez szükséges egy fejlámpa!!! E nélkül ne is reméljük, hogy feltalálunk a korom sötétben. Lefelé a Teleferico-tól Pico Viejo felé kell venni az irányt. Onnan pedig több útvonal közül választhatunk Boca Tauce felé. Én a 9-esen mentem egy ideig, majd pár idegösszeomlás és eltévedés után átváltottam a 28-ra, ami rövidebb. Tapasztalataim szerint a spanyolok nem híresek a megfelelő mennyiségű és minőségű turistaútvonal jelzésről. A 9-es vonalon lefelé jövet nem látni a jelzést, mert a sziklák másik oldalára tették, így csak a felfelé jövőknek van némi esélyük, hogy megtalálják az utat. Lefelé azt javaslom, hogy figyeljük a (valószínűleg szintén pórul járt) turisták által épített kavicstornyokat, amit messziről észre lehet venni, és mindig a jó irányba vezettek engem. A Teleferico-tól Boca Taucéig megtehető az út 4 óra alatt a 28-as jelzésű utat követve. A kevésbé tapasztalt természetjáróknak, valamint a gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom, hogy egyedül induljanak le Boca Tauce felé. Kicsit félelmetes tud lenni, amikor úgy érzi az ember, hogy a semmi közepén, 3000 m-en elveszett a sziklarengetegben.

Boca Tauce-nál megáll a Guaguas, bár hivatalos megállója nincs ott, azért ha rámenősen integetünk, elcsíphetjük. Délután 4-kor hajt el az információs házikó mellett. Nekem sikerült felszállnom rá, és vacsorára már vissza is értem, épen és egészségesen, sok új, izgalmas élménnyel gazdagabban.

Felszerelés

Ruházat: még így nyáron is fel kell készülni mindenre. Pólóra szükség van, mert napközben meleg van, és tűz a nap. Viszont a polár pulcsi, és a kabát is elengedhetetlen, mert délután, este, és reggel 15-16 °C körül mozog a hőmérséklet és erős szélre is kell számítani. Csapadék ritkán fordul elő, a nyári évszakban pedig szinte lehetetlen. Legfontosabbnak a bakancsot tartom, ami legyen masszív, hogy kibírja az éles sziklákon való mászást, és lehetőleg magas szárú, mert csökkenti a bokaficam esélyét. Azért is jobb ez, mint a rövidszárú, mert nem egy résszel találkoztam, amikor bokáig elsüllyedtem a kavicsos homokban.

Napvédő krém elengedhetetlen! Nagyon erősen tűz a nap, a szél miatt pedig észrevétlenül gazdagodhatunk rosszabb esetben egy napszúrással, de a szénné égett bőr garantált.

Étel, ital: ételt vittem eleget, ebben tanácsot nem tudok adni, mert mindenkinek más mennyiségű és minőségű kajára van szüksége egy ilyen túrához. Sajnos a vízzel igen nagy bajban voltam. Előre számítottam rá, hogy nem fogom tudni feltölteni a vízkészletem, hiszen ilyen magasságban nem igen található ivóvíz. Sajnos igazam is lett. De fizikai határaim miatt nem tudtam 3 liter víznél többet magammal vinni, mert így is min. 6 kg volt a táskám. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy minimum 5 litert valahogy cipeljen fel magával! A menedékházban van ugyan egy automata, de aranyárban mérik a víz árát. (0.5 l víz 3 euró, Coca Cola termékek 4.5 euró) Azért én vettem fél liter vizet. Viszont még így is hihetetlen kevés volt a 3.5 liter. Konkrétan ritka volt az a pillanat, amikor nem voltam szomjas.

Életre szólóélmény volt, ezért mindenkinek csak ajánlani tudom, akik meglátogatják a szigetet. Kevésbé extrém módon is fel lehet jutni a csúcsra. Azoknak, akik fizikailag nincsenek felkészülve egy ilyen túrára, azt ajánlom, hogy menjenek fel Teleferico-val 3555 méterre, majd onnan a csúcsra (kb. fél óra lassú séta). Töltsék az estét a Refugio

Altavista-ban, és másnap sétáljanak vissza a Teleferico-hoz, majd azzal menjenek le.